„Tizenkét éves koromban végeztem el a gyermek agykontroll tanfolyamot Győrben. Utána hónapokig programoztam, elsősorban az elmetükre-technikával, hogy felvesznek a vágyott gimnáziumba. Így is lett. Az egyetemi felvételire is hasonlóképpen készültem, akkor a programozáson kívül teleraktam az egész szobámat a célommal teleírt papírlapokkal. Tizenhét évvel később elmentem a felnőtt tanfolyamra, ahol újra találkoztunk. Döbbenten konstatáltam, hogy mennyi mindent alkalmazok azóta is a gyermekkoromban tanultakból, persze nem tudatosan, hanem  tulajdonképpen a személyiségembe épülve: pl. problémamegoldó gondolkodás, megoldásközpontúság, stresszkezelés tekintetében. És tanulni azóta is nagyon jól tudok, már a 2. egyetemet végzem – pszichológus leszek, az emberi fejlődés elkötelezettje. Most már az agykontrollt is szívből ajánlom majd minden fejlődni vágyó embertársunknak.”