Sz. Gizella

Ezzel a módszerrel sokat javult a kottaolvasás és az eljátszás pontossága – számomra is!

A szöveg villámolvasásának eredményességéről már bizonyára
sokan beszámoltak neked. Én most a villám-kottaolvasás előnyeiről írok. Nos,
azon kívül, hogy sokadik diplomámként 50 évesen jeles eredménnyel
sikerült az ELTE pedagógia szakán bölcsész diplomát (is) szereznem a
villámolvasás segítségével, számomra elsősorban az elsődleges
hivatásommal kapcsolatos eredmények lelkesítenek. Zenetanárként
és aktív muzsikusként mindig sok gondot okozott a “tévesztés”,
“elrontás” játék közben. Most nem azokra a hibákra gondolok, amikor
félre megy az ujjam és ezért másik hang szólal meg, hanem arra, amit a
kottaolvasás nehézsége okoz. Tudjuk, hogy a kotta egyfajta kép,
(gombócok, vonalak, a legkülönfélébb jelek összessége) ami a zenész
számára kódolva van. A gyerekek folyamatosan tanulják meg a képekhez
tartozó hangot, ritmust és a hangszeres “fogást”. A hangok csoportokká,
képletté, bizonyos sémává állnak össze a zenész fejében. Ettől válik a
kottaolvasás automatikussá, hasonlóan a szöveg olvasásához. (Olvasáskor
sem betűnként rakjuk össze a szavakat.) Minden egyes zenedarab kottája
más “képet” mutat, mely egységes, ugyanakkor felfedezhetőek a részletek,
vagyis a sémák. Ezen a ponton érkezünk el a villámolvasás – villám
kottaolvasás – kérdéséhez. Meggyőződésem, hogy alkalmazható P. Scheele
módszere a zenészek számára is. 1. felkészülés: belépés az ideális tudatállapotba – itt nincs semmi különbség. Kimondom a szerző nevét, a darab címét, stb. 2. előzetes áttekintés: nézd meg a kottát!
Kocsis Zoltán, ma már világhírű zongoraművészünk a 70-es évek
végén kurzust tartott a győri Konziban. Nem szakbarbárok, hanem
muzsikusok akartunk lenni, akik különböző hangszereken játszanak – sokan
hallgattuk az előadását. A kurzus végén az egyik fiú a következőt
kérdezte: hogyan fog hozzá egy új darab megtanulásához? – Zoli
gondolkodott egy kicsit, majd jellegzetes lezser stílusában lazán
odavetette: kinyitom a kottát és megnézem mi van benne. Akkor jót
nevettünk a válaszán, de a “villámlás” kapcsán jöttem rá, hogy nem is
mondott hülyeséget. Számunkra ez azt jelenti, hogy megnézem az
előjegyzést, ütemmutatót, tempójelzést. Hol van ismétlőjel, van-e
visszatérés, hol a vége? 3. fotóolvasás: számunka a kotta néhány oldal, vagy csupán néhány sor terjedelmű, de a “nézés” technikája azonos. Ez
után elegendő 5-10 percet várni a terjedelemtől függően, de nem baj, ha
csak másnap vesszük elő ismét. Tapasztalatom szerint egy muzsikusnak
ehhez nincs türelme, mert az új darab iránt érzett kíváncsiság szinte
legyőzhetetlen. 4-5. az aktiválás és sebes olvasás legtöbbször
összeolvad: foltokban, később sorokban történik az áttekintés, és ahol
megragad a tekintetem, ott alaposabban megnézem. Minden hangot
ismerek-e, van különösen magas, vagy mély? Hol kell/szabad levegőt
venni, ui. fúvós hangszeren játszom? Milyen ritmusképletek vannak? stb.
Meggyőződésem, hogy ezzel a néma olvasással aktivizáljuk az agyban
tárolt sémákat, és ez által sokkal könnyebben és gyorsabban tudjuk majd
az adott pillanatban felidézni és reprodukálni. Tanítványaim nem
végeztek villámlást, de számukra is van használható része a módszernek.
Az új darab bemutatása előtt, csak a kottát nézve velük mondatom el
hangosan, hogy mit “fedeztek fel” a kottában. (ld. előzetes áttekintés)
Ha szükséges, akkor kimondatom velük a ritmust úgy, hogy közben tapsolja
is (látvány + hang + mozgás), majd eljátszom neki a darabot, miközben
szemével követi a kottát. Ha szükséges, kipróbáltatok vele néhány ütemet, a többi már otthoni feladat lesz. Ezzel a módszerrel sokat javult a kottaolvasás és az eljátszás pontossága – számomra is! A
másik nagy eredmény az, hogy a villámolvasott kotta sokkal könnyebben
és tartósabban memorizálható (tehát kotta nélkül, fejből játszva), ez
által az automatizálás is felgyorsul.