Mónika

Egészen más szemlélettel ültem neki a tanulásnak, mint
korábban. Egész pontosan tudatosult bennem, hogy a célokon múlik
minden.

Az elmúlt időszakban a magam életében vettem hasznát a
tanultaknak, ui. vizsgákra készültem. A neveléselmélet, didaktika és a
gyakorlati oktatás módszertana volt a nehezebb, amit át kellett látni.
Egészen más szemlélettel ültem neki a tanulásnak, mint korábban. Egész
pontosan tudatosult bennem, hogy a célokon múlik minden. Naponta
csukott szemmel elképzeltem magam, hogy bent ülök a vizsgán, és minden
jól megy. Valamint elképzeltem, milyen érzés lesz, ha megtudom a kedvező
végeredményt. Mindig erre az élményre gondoltam, a kudarcot kizártam,
és csak az volt előttem, hogy ennek sikerülnie kell, nincs más
választásom. Készítettem egy oklevelet, melybe beleírtam, hogy a
minősítése „jó” – ez most már megegyezik az eredetivel. Számomra ez
nagyon nagy dolog, bár én nem végeztem agykontroll-tanfolyamot. Azóta is
igyekszem pozitív irányba terelni a gondolataimat. Sokat jelentettek
azok a délutánok, amit az iskolában veled együtt végigcsináltunk.