K. Á. ANDREA

Már egy ideje gondolkodom azon, hogy szavakba öntsem az érzéseim, amit a villámolvasás tanfolyam után és azóta tapasztaltam. Nagyon egyszerűen KÖSZÖNÖM!

Sokkal gyorsabban olvasok, mint eddig bármikor és pillanatok alatt fogom fel a lényegét.

Nem sokára vizsgaidőszakom következik és már tervezem, hogy az eddigi órákon felvett hanganyagot elme-térképezem és ezzel készülök a vizsgákra.

Az előző félévben Köz és magán jog szóbeli vizsgára készültem fotóolvasással. Egész egyszerűen hihetetlen élmény volt, hogy az előttem felelők témáját ki tudtam egészíteni, közben láttam a word dokumentumot a szemem előtt. Szinte semmi erőfeszítés nélkül tanutam meg 8-10 tételt.

Nagyon örülök annak, hogy a tanfolyamra beiratkoztam.