A SZIMBÓLUMOK NYELVÉN A MEDITÁCIÓS MEGÚJULÁS ELÉ

Ez utóbbi lehetőség felettébb zavarta, különösen amióta kinyílt szemmel csodálta a világot. Szótlan lelkesedéssel bámulta a fényeket, s ahogy az árnyékok megszülettek. Azt is észrevette, hogy miként változik a saját árnyéka aszerint, hogy közelebb vagy távolabb kerül a tűztől. Felfigyelve a belsejében történő mocorgásra egyre gyakrabban kérdezgette, mi vagy ki lehet odabent. Az nem lehet, hogy csak úgy létezzen, a semmiből teremtve.

matrioska2AKIT MATRJOSKÁNAK HÍVTAK

Nem született Matrjoskának. Családja ugyan váltig bizonygatta, hogy egy Matrjoska mamának és Matrjoska papának csak Matrjoskája születhet, ám ő nem hitt nekik. Hiába mondogatták neki, te Matrjoska vagy, a mi Matrjoskánk.

Ez utóbbi lehetőség felettébb zavarta, különösen amióta kinyílt szemmel csodálta a világot. Szótlan lelkesedéssel bámulta a fényeket, s ahogy az árnyékok megszülettek. Azt is észrevette, hogy miként változik a saját árnyéka aszerint, hogy közelebb vagy távolabb kerül a tűztől. Felfigyelve a belsejében történő mocorgásra egyre gyakrabban kérdezgette, mi vagy ki lehet odabent. Az nem lehet, hogy csak úgy létezzen, a semmiből teremtve.

Aztán egy szép napon, mint minden Matrjoska életében elkövetkezett az a nagy esemény, amire mindannyian vártak. Gondos kezek felemelték, dobozba tették, és… minden sötétbe borult. Zúgott, zakatolt a szíve. Mi lesz velem? – kérdezgette magától. Sosem érezte még magát ily egyedül. Be volt zárva: nem csupán a dobozba, gondolataiba is.

Hiába fülelt, a jótékony sötét elzárta előle azt a kaput, amin keresztül eddig a körülette lévő világgal érintkezett. Elveszítette nemcsak a fényt, hanem az árnyékát is. A létezés más módját kellett felfedeznie, megismernie: a Csöndét és Figyelemét. Miközben kívülről számára ismeretlen, furcsa zajok nyugtalanították, tudata egyre inkább befelé irányult.

Sosem ismerte még magát ily módon, a helyzet sosem volt ily sötét és kilátástalan. Most mihez kezd  anyja meséivel arról, hogy egészen aprócskának született, mint nővérei és húgai. Ki tudja, miért családjában csupa nők éltek. Apját is csupán azok elbeszéléseiből ismerte, miként a nagyapját.

Ahogy cseperedett, ő is újabb és újabb öltözet ruhákat kapott, korához és alkalomhoz illőt: színeset, szalagosat, szépet. Mégis egyre gyakrabban gondolta magát másnak, mint a többiek, és ez különös szorongással töltötte el. Hiába igyekezett a haját ugyanúgy hosszú copfba fonni, s a szalagot, ruhát ugyanúgy viselni, a többiek társaságát keresni…

Egyre gyakrabban érzett belsejében ürességet, különösen olyan alkalmakkor, amikor a társai arról áradoztak, milyen nagyszerű életük lesz akkor, amikor elkelnek.

Hát most ő is elkelt, legalább is ezt gondolta. S bár sosem várt semmi különöset ettől az eseménytől, most hogy a sötétben kellett várnia arra, amire igazából sosem vágyott, egyre inkább befelé fülelt, önmagára. Úgy vélte, meg-megmozdul odabent valami, amiről korábban sosem volt tudomása, valami ismeretlen, s számára idegen. Talán nem is egy…

Miközben igyekezett elhessegetni a gondolatait, azok egyre inkább nyugtalanították. Minél inkább meg akart szabadulni tőlük, annál inkább zaklatták. Már-már az őrületben kergették, amikor odakint váratlanul megszűnt a zúgás, zakatolás, és ez – számára is váratlanul – a belsejét is lecsendesítette. Mintha átjárta volna valami végzetes bizonyosság…

Aztán fényárba borult minden. Sötéthez szokott szemével egyre csak hunyorgott, miközben valaki kiemelte a dobozból, és egy számára ismeretlen helyre, egy asztalra tette.

– Nézzétek, milyen szép! – mondta egy kedves hang – Gyertek ide, megmutatom, mi van benne: meglepetés! – és elkezdte szétválasztani a baba testét.

– Egy másik! – suttogta meglepetten a kisfiú, és kivetette édesanyja kezéből a játékot. – Majd én – mondta, s egyre nagyobb kíváncsisággal kezdte szétszedni a festett játékbábát, amelyből egyre kisebbek és kisebbek bukkantak elő. Míg végül kézbe vette a legkisebbet, és kettécsavarta:

– De hiszen nincs is benne semmi! Ez a pici is teljesen üres! – rikkantotta a kisfiú, és az asztalara dobta a matrjoska utolsó két darabkáját is a többi közé.

Ekkor döbbent rá az, akit egykor Matrjoskának hívtak, ki is ő valójában. Egyedül csak ő tudta. Mások csupán az asztalon heverő, szétszedett játék baba darabjait látták.