Eleinte sok  mindent jobbára csak mondtam, de nem értettem. Aztán fokozatosan föltárultak előttem azok az egyetemes törvények, amelyek megmagyarázzák azokat – a mai ember számára valóban meghökkentő – jelenségeket, amelyeket agykontrollosok produkálnak.

  Az agykontroll tanfolyamok már több, mint másfél évtizede nagy sikerrel folynak Magyarországon. Hogyan lehet fenntartani a folyamatos érdeklődést?

 Szegeden egy középkorú, mozgássérült, bicegő asszony elvégezte a tanfolyamot. Másfél éve múlva már bot és bicegés nélkül járt. A házban híre ment, hogy meggyógyította magát agykontrollal. A lakók több, mint fele azóta elvégezte a négynapos kurzusunkat. Ez a folyamatos érdeklődés egyszerű titka. Akik komolyan veszik és kitartóan használják az agykontrollt, azok gyönyörű sikereket érnek el, és azoknak a sikereknek híre száll. Szájról szájra jár a hír. Bizonyára az is számít valamennyit, hogy a legtöbb résztvevő igen pozitív élményként éli meg magát a tanfolyamot is, hiszen annak végére olyan ott a hangulat, mint egy nagy, szerető családban. Ennek is híre megy, és sok új érdeklődőt hoz el a következő kurzusokra.

 Te magad miben és hogyan változtál ezen idő alatt, mi az, amit ma másként látsz, másként tanítasz, mint a kezdetekben?

Tanítva tanulunk, tartja a közmondás. Mélységesen igaznak érzem. Eleinte sok  mindent jobbára csak mondtam, de nem értettem. Aztán fokozatosan föltárultak előttem azok az egyetemes törvények, amelyek megmagyarázzák azokat – a mai ember számára valóban meghökkentő – jelenségeket, amelyeket agykontrollosok produkálnak. Kulcsfontosságú például a vonzás törvénye, ami első megközelítésben kicsit misztikus, de attól még létezik. Gondolatainkkal valóban embereket és eseményeket vonzunk életünkbe, nem mindegy hát, hogy a napi 60 ezer gondolatunk többsége pozitív, céljainkra irányuló-e, vagy negatív. Az évek alatt árnyaltabbá vált a valóságképem. Megértettem, hogy lelki fejlődésünk érdekében várhatnak ránk sorszerű kihívások is, amik akkor is felbukkannak előttünk, ha serényen programozunk. Aquinói Szent Tamás imája bölcsen szól erről: „Atyám, add meg a bátorságot, hogy meg merjem változtatni azt, amit meg tudok változtatni! Add meg a türelmet, hogy el tudjam fogadni azt, amit nem tudok megváltoztatni! És add meg a bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni a kettő között!”

Az Agykontoll Kft. által kiadott illetve forgalmazott könyvek sokféle témakört ölelnek fel. Mely eszmék, tanítások vagy személyiségek azok, akik számodra különösen fontosak, esetleg meghatározóak?

 Tavaly került sor a 35. érettségi találkozónk. Körkérdést tettem fel egykori osztálytársaimnak: „Mi volt életed eddigi legnagyobb öröme?” A legtöbben gyerekeikről beszéltek. Néhány éve még én is ezt tettem volna, tavaly azonban már két könyvet neveztem meg életem eddigi legnagyobb örömének. Az egyik dr. Michael Newton Lelkünk útja című műve. Newton kivételesen mély és hosszan tartó hipnózisba vitt 6000 embert, akik ugyanazt mondták el a túlvilágról. Newton munkájából végre megérthettem, hogyan működik valójában a világ. A másik csúcsélmény pedig Eckhart Tolle A most hatalma című műve. A megvilágosodott férfi soraiból, akit sokan a ma élő legnagyobb spirituális tanítónak tartanak, megtudhattam, hogy nem érteni kell a világot. Hogy lehet és érdemes a gondolatok fölé emelkedni, transzcendálni.

Az agykontroll egyik alapvető technikája a programozás, amely alapvetően a jövőre irányul. Más tanítások szerint azonban a legfontosabb a jelen pillanat megélése és a jövőnket is a jelen alakítja. Lehet-e és ha igen, tapasztalatod szerint miképpen lehet e két álláspont között összhangot teremteni?

A kérdésre könnyű felelnem, mert csupán idéznem kell a kérdésben szerintem legilletékesebb, imént említett Eckhart Tolle szavait, akitől megkérdeztem, ismeri-e a Silva-féle agykontrollt. Így válaszolt: Ismerem és kitűnőnek tartom, feltéve, hogy az alap megvan, ami a jelen pillanathoz való viszonyod. Ha az általad teremtendő dologra nem úgy tekintesz, mint eszközre, amivel megszökhetsz a jelenlegi, nem kielégítő életedből – akkor ez a fajta hozzáállás természetesen akadályozná a manifesztáló képességedet is. Ez a negativitás ugyanis nehezebbé teszi a dolgot. Bizonyos mértékig ugyan akkor is tudsz manifesztálni, ám a negativitás – anélkül, hogy tudnál róla – része lesz a teremtésednek. Ha azonban az alapot rendbe teszed, csodálatos dolog utána teremteni! Élvezed a teremtés örömét. Gyönyörű dolog! De nem az „akarom”, a „szükségem van rá” pozíciójából! Tehát a legfontosabb, hogy jóban legyünk a jelen pillanattal – hiszen az élet, a valóság kizárólag a jelen pillanat, a többi mentális konstruktum –, de a teremtés képessége létező talentumunk. Ezt tükrözi az a tanács is, amit munkatársaimmal a felnőtt és gyerektanfolyamokon is hangsúlyozunk: „Nyugodtan programozz bármilyen cél eléréséért, amire forrón vágysz és amit legalább kicsit el tudsz hinni, hogy összejöhet, de mindig tedd hozzá a végén: Az történjen, ami mindenki számára a legjobb!

Visszatérő kérdés a tanfolyamot elvégzett, de a kezdeti nehézségekkel küzdő társainktól: mit tanácsolsz azoknak, akik nem igazán sikeresek a „gondolat-nagytakarításban”, mert a tudatosan eltávolított negatív gondolatok később visszalopakodnak elméjükbe, illetve főként stresszes szituációkban a korábbi beidegződések szerint működnek?

 Még a 90-es évek közepe táján adtuk ki annak a Hicks-házaspárnak a könyveit (Új életet kezdhetsz I. és II.), akik kulcsszerepet játszottak a manapság rendkívül népszerű The Secret (A titok) című film megszületésében. Ők kivételesen fontos tényre hívják fel a figyelmet: nehéz gondolataink özönét figyelemmel tartani, ám könnyű az érzésünket monitorozni, amelyek gondolataink minőségét tükrözik. Ha kellemetlen érzésed támad, az azt jelzi, hogy gondolataid negatívvá változtak. Ne maradj ebben az állapotban, mert a vonzás törvénye ekkor is működik, és te kellemetlen dolgokat fogsz életedbe vonzani! Változtass ekkor a gondolataidon! Javaslom, tedd föl magadnak a kérdést: Mit akarok elérni abban az ügyben, ami most lehangolt? Ha tudod már, képzeld el azt a célodat, mintha már elérted volna! Vonzz hasznos, előrevivő embereket és eseményeket az életedbe!

Legendás a munkabírásod. Hogyan regenerálódsz, miként töltődsz fel, hogy folyamatosan a tőled megszokott magas színvonalon, felkészülten állj a hallgatóság elé?

 Naponta háromszor relaxálok. Nem eszem húst, bár az ízét szeretem. Reggelente zöld levelekből és gyümölcsből készült turmixszal itat párom, aminek remek hatásáról néhány hónapja A nyers étel csodája című, figyelemreméltó könyvből értesültünk. Tanfolyamok idején egész nap kizárólag gyümölcsöt eszem. Sportolok. Kérdésedre adandó fő válaszom azonban: szinte naponta kapok sikerekről beszámoló levelet vagy e-mailt. Szárnyakat ad, amikor azt olvasom, hogy „gyógyíthatatlan” betegségből lábalt ki egy társunk; hogy érdeklődéssel és immár hatékonyan tanul egy korábban bukdácsoló, gyerek-agykontrolltanfolyamot végzett diák stb. Továbbá sok agykontrollos küld nekem energiát, amit ezúton is köszönök nekik. És hitem szerint odaátról is támogatnak minket a munkánkban…

Az agykontrolltanfolyamot végzettek tábora örvendetesen egyre gyarapodik. Terveztek-e a közeljövőben számukra az eddigieken kívül valamilyen fórumot, találkozót?

Most újul meg a www.agykontroll.hu honlapunk, de az igazán nagy durranás a 2008. augusztus 16-i Szebb életért agykontrollfesztivál lesz Budapesten, amit esti bál is követ. Nyolcezren fogunk meditálni jobb jövőnkért a SYMA-csarnokban, amit az internet segítségével 100-nál több országban követnek majd. Tehát valójában óriási világmeditáció lesz ez. Díszvendégként az a dr. Edgar Mitchell tudós jön el közénk, aki a Holdon járt, majd megalapított egy intézetet, amely az elme lehetőségeit vizsgálja. Edgar nemrég agykontrollal gyógyult ki veserákból! Előadást tart majd Laura Silva is, aki a Nemzetközi Agykontrollszervezet vezetője. Halljuk majd sokunk példaképét, dr. Rosa Rivas mexikói agykontrolloktatót is. Előadást, illetve szereplést vállalt többek közt Müller Péter barátom, valamint Vitray Tamás, Koncz Zsuzsa és Vigyázó Miklós katolikus pap is. A programról bővebben a www.szebbeletert.hu honlapon lehet olvasni. Olyanokat is szeretettel várunk a rendezvényre, akik még nem végeztek agykontrolltanfolyamot. Érdemes eljönni, mert életreszóló élmény vár ott ránk!

diéta és fitnesz magazin 2007/12

A kérdéseket feltette:  dr. Reif Éva